33–36 termék, összesen 36 db

A megfelelő testápolás, és ami mögötte van

Többnyire bele sem gondolunk, hogy egy-egy rutinszerű tevékenység mögött milyen mechanizmusok állnak. Talán arra sem emlékszünk már, mikor és hogyan alakult ki a rutin. Vagy hogy miért épp az adott terméket, kozmetikumot választottuk hozzá segítségül. Sőt, olyan is akad, amikor nem is tudjuk igazán megfogalmazni, hogy számunkra mi tartozik egy olyan hétköznapi tevékenységbe, mint a testápolás. Épp ezért gyűjtöttük egy csokorba azokat a kozmetikumokat, amelyek segítségedre lehetnek a testápolásban. Bemutatjuk, mire érdemes különösen ügyelni új kozmetikum vásárlása során!

A testápolás a tisztálkodásnál kezdődik

Ha azt mondjuk, testápolás, az emberek többségének a gondolatai egy hidratáló, illatos krém köré összpontosulnak. A testápolás köre ennél sokkal szélesebb. A test ápolása, azaz a bőrről való megfelelő gondoskodás már a zuhanyzás, fürdés során elkezdődik. A tisztálkodás során alkalmazott szappan, tusfürdő ugyanúgy hatással van a bőrre. A tudatosan kiválasztott termék segíti a testápoló krémek munkáját, felkészíti a bőrt a hidratálásra, valamint tápanyagokkal is vértezi fel, anélkül, hogy beleavatkozna a bőr természetes védőrétegébe.

A tisztálkodószerek közötti különbségek

A mindennapos tisztálkodáshoz ma már számtalan lehetőség közül választhatunk. Tusfürdő, szappan, folyékony szappan – de mi közöttük a különbség? A tusfürdő talán manapság a legnépszerűbb tisztálkodószer, hiszen praktikus, elképesztő mennyiségű variációban érhető el, mind az illatok, mind a hatóanyagok szempontjából. Érthető módon vált sokak kedvencévé, ugyanakkor érdemes tisztázni, hogy a tusfürdők többsége nagy mennyiségben tartalmaz kőolajszármazékokat és olyan szintetikus adalékanyagokat, amelyek beavatkoznak a bőr természetes egyensúlyába. Így amennyiben ragaszkodsz a tusfürdő használatához, válassz olyat, amely mentes SLS-től, parabénektől, parfüm helyett természetes növényi illóolajokkal van dúsítva – sok ilyet találsz a 7scents kínálatában. Ezek a természetes vagy organikus termékek már a tisztálkodás során értékes tápanyagokkal töltik fel a bőrt, nem okoznak irritációt, és a használatukat követően még az érzékeny bőrűeknek sem lesz kellemetlen, feszülő érzetük.

Szappan vagy folyékony szappan

A tusfürdőkön kívül még két termékkategória van erősen jelen a tisztálkodó termékek között: a szappan és a folyékony szappan. A folyékony szappant gondolatban sokan a kézmosással társítják, nem véletlenül. Egy időben ugyanis elterjedt az a nézet, hogy a tömbszappan nem higiénikus, nem távolítja el a kézről rendesen a szennyeződéseket. Erre reagálva kerültek a piacra a folyékony szappanok, a kézmosó szappanok pumpás kiszerelésű testvérei, amelyek sokkal tisztább benyomást keltenek az emberekben. A kifejezetten kézmosásra szánt folyékony szappanok nagyobb mennyiségben tartalmaznak fertőtlenítő összetevőt, amelyek gondoskodnak a kezek higiéniájáról.

Testápolás szempontjából nem feltétlenül különböznek a tusfürdőtől sem

Ugyanakkor léteznek olyan folyékony szappanok is, amelyek a test tisztítására kifejlesztett tömbszappanok folyékony másai. Összetevőik szempontjából inkább hasonlítanak tusfürdőre, mint kézmosó szappanra. Ezért bátran használhatod őket a tisztálkodás során, nem csak kézmosásra. A 7scents kínálatában a folyékony szappanok között kizárólag ilyen, természetes hatóanyagokkal és finom illatokkal ellátott termékeket találsz.
A szappanokról szintén elterjedt az a nézet, hogy jelentősen szárítanak. Ez csupán akkor igaz, ha nem a megfelelő szappant választod. A növényi olajokban gazdag, hagyományos receptúrával készülő szappanok nem szárítják a bőrt, sőt, gazdagon hidratálnak és megoldást nyújthatnak számos bőrproblémára is. Erről bővebben a szappanjaink leírásában olvashatsz.

Mindenkinek jár a kényeztetés

Időnként bizony szükség van arra, hogy a pár perces zuhany helyett vegyünk egy kiadós fürdőt, elmerüljünk az illatos habokban, relaxáljunk és megpihenjünk kicsit. Ebben nyújtanak kitűnő segítséget azok a fürdőkozmetikumok. Ezek extra hatóanyagokkal vannak ellátva, és a fürdővízhez adva gondoskodnak nem csak a pihentető spa élményről, de a bőrről is. Egy természetes habfürdő, egzotikus parfümmel készült fürdőolaj, speciális fürdősó, vagy az egyik kedvencünk, a gyógynövényes fürdőzsák luxusélménnyé varázsolják a fürdőzést. Csupán arra ügyelj, hogy az összetevők ellenőrzött forrásból származzanak, minőségük megkérdőjelezhetetlenül magas szintet képviseljen.

A bőrradír a hatékony hidratálás előszobája

Sokat olvashattál már arról a különböző fórumokon, hogy a testápoló felvitele előtt érdemes testradírral átdörzsölni a bőrt. Mivel a radírozás, valamint az azzal járó finom masszírozó mozdulatok javítják a keringést és egyúttal eltávolítják a bőrről az elhalt hámsejteket, valóban hatékonyabban fel tud majd szívódni a már megszáradt bőrön a testápoló. Ehhez hozzájárul a meleg víz értágító hatása is, így egy kiadós fürdést követően tényleg elengedhetetlen a testápoló használata, ha a sima és bársonyos bőr a cél. Nem kell azonban túlzásba esni – a bőrradír használata hetente maximum egyszer-kétszer ajánlott.

Úton a természetesség felé

A bőrradírok többsége manapság még mikro műanyagok felhasználásával készül. Amennyiben lehetőséged van rá, válassz olyan terméket, melynek szemcséi természetes anyagok, például tengeri só, csonthéjasok apróra tört héja, gyümölcsmagvak. Ezek nem csupán a bőrre vannak jó hatással, de a környezetet is kevésbé terhelik.
A bőrradíron kívül másféle termékek is társaid lehetnek a hámlasztásban. A természetes anyagokból készült masszázskesztyű, fürdőkesztyű vagy hámlasztó szalag tradíciója a közel-keleti hammam fürdők fénykorából maradt ránk. Használatuk rendkívül kényeztető, puhává és élettel telivé varázsolják a bőrt, kiválóan felkészítve a hidratálásra!

A testápoló a hidratálás magasiskolája

Most már láthatod, mennyire összetett a testápolás folyamata – sokkal szélesebbek a határai, mint az elsőre gondolnád. Ahogy az arcápolásban is a tisztítás az első szükséges fázis, úgy a test további részeiről való gondoskodás is a tisztaságnál kezdődik. A nem megfelelő fürdőkozmetikumok használata mellett a hidratálás akár küzdelmes is lehet, hiszen hiába a jó testápoló, ha a tisztálkodás során nem a bőrtípusnak megfelelő kozmetikumokat használjuk, vagy túl sok szintetikus összetevővel rontjuk az egészségünket. A száraz, repedezett bőr, az égő, viszkető érzés főleg a hajlatokban, a benőtt szőrtüszők mögött könnyedén állhat allergén, amely a tusfürdőbe, szappanba rejtve irritálja a bőrt – válassz  körültekintően!

A testápolás nem csak kívűlről jön

A testápoló krémekre ugyanez érvényes – minél természetesebb, annál jobb! A szilikonnal dúsított hidratálók ugyanis csupán a bársonyosság hamis érzetét keltik azzal, hogy vékony filmréteget képeznek a bőrön. Egy jó testápoló azonban a bőr mélyebb rétegjeibe szívódva fejti ki hatását, gazdagon táplál, regenerál, miközben illata jó hatással van az érzékekre.
Természetesen, a testápolás akkor nyeri el igazán értelmét, ha belülről is gondoskodunk a szépségről. A folyadékfogyasztás, az elegendő mennyiségű és jó minőségű alvás, a stressz egészséges szinten való tartása is nagyban hozzájárul az egészségesen ragyogó bőrhöz.

0
Kosár