Cédrus, a hinduk szent fája

A történelmi időkben is nagy tisztelettel övezett cédrus kemény és illatos fa. Illóolajat, gyantát és abszolút kivonatot nyernek belőle. A meleg, édes, fás, enyhén fűszeres aromájú illóolajat a faanyagból (a törzséből) nyerik vízgőz-desztillációval, 3-5%-os hozammal. Az olaj színe sárgás, olykor a borostyánra emlékeztető színárnyalatok is előfordulnak. Balzsamos aromája erősít és megnyugtat. A levelekből desztillált olajjal is lehet találkozni.

Bio dezodor, illatgyertya, lakásillatosító spray kollekciókban egyaránt megjelenik a könnyed, meleg, fás cédrus illat, mely beburkol, felfrissít és segíti az elmélyülést. A francia Un Soir A l’Opera “A varázsfuvola” kollekciója teljes egészében a természetes cédrus illat köré épült, figyelemreméltóan kombinálva olyan meghatározó illatokkal mint a pézsma, az ámbra, a tonkabab és a szantálfa.

A cédrus olaj legfontosabb tulajdonságai között említhető mikrobaellenes és keringésfokozó képessége, amit megtapasztalhatunk többek között a Marius Fabre Organikus korpásodás elleni sampon használatával is. Cellulitiszes bőr kezelésére ideális, masszázs- és fürdőolajokban szintén találkozhatunk vele.
Gyulladásgátló, tonizáló, regeneráló képessége is figyelemre méltó. A franciaországi Oppidum bio termékei, például a Fakéreg regeneráló bio testápoló olaj is a cédrus felemelő illatát és fent említett bőrápoló tulajdonságait rejti.

A különlegesség és a luxus érzését közvetítő, teljes szépségápoló kollekciókból válogathatunk, ha a cédrus fás, enyhén fűszeres aromáját, a kivonat csodás bőrápoló és gyógyító tulajdonságait ki szeretnénk használni. Ilyenek például az Ortigia Fico d’India és Sandalo termékcsaládjai.

Bőrápolás bio cédrus olajjal

Nyirok- és vérkeringés serkentő tulajdonságának köszönhetően vízvisszatartás, narancsbőr és problémás fejbőr esetén jól használhatóak a cédrussal készült masszázsolaj-keverékek és egyéb kozmetikumok. Hajnövekedés serkentésére jól párosítható oregánó, rozmaring, ylang ylang kivonatokkal. A fejbőrön alkalmazva méregtelenítő, tonizáló hatású.

Fertőzésgátló, összehúzó és hegesítő, így a gyulladt bőrt remekül lehet kezelni vele, ekcémás, szeborreás, zsíros bőrön is előnyös hatást fejt ki. Eltömődött, túlterhelt arcbőrre, zsíros arcbőr ápolására szolgáló krémekben, emulziókban, gélekben is találkozhatunk vele.

A Carbaline Ámbra, illetve Szegfűszeg & Feketebors kollekcióiban egyaránt megtapasztalható a tiszta cédrus illat és természetes kivonatának jótékony hatásai. A bőrápolásról többek között testradír, testápoló zselé, folyékony szappan, tusfürdő és habfürdő gondoskodik, míg a szoba illatosításról lakásillatosító spray és illat diffúzor.

A gondolatébresztő, frissítő Ámbra kollekcióban olyan izgalmas összetevők mellett jelenik meg, mint a szantálfa és a kollekció névadója, az ámbra. A Szegfűszeg & Feketebors termékcsalád ezzel szemben fűszeres, melegítő, pezsdítő illatokat tartalmaz. A fekete bors és a szegfűszeg mellett a szerecsendió, a vetiver és a cédrus illat különleges összhangot képez. Az összetevők bőrápoló tulajdonságai révén a termékcsalád tagjai hatékonyan veszik fel a harcot a narancsbőr ellen.

Az Oppidum 100%-ban természetes alapanyagokból készülő, prémium termékei közül a Fakéreg mélyregeneráló bio arcbalzsam és a Fakéreg regeneráló bio testápoló olaj a cédrus méregtelenítő és regeneráló képességét kombinálja olyan értékes összetevőkkel mint az argán- és jojoba olaj, a levendula vagy az ylang ylang.

Parfümök a cédrus erejével

A fa törzséből előállított illóolaj főleg szeszkviterpén vegyületeket tartalmaz. Parfümökben gyakran használt alapanyag, illatosítóként és illatrögzítőként van jelen. Jól párosítható többek között bergamottal, ciprussal, rozmaringgal, és jázminnal.

A 100BON exkluzív parfümjei kizárólag természetes alapanyagokból készülnek. Webáruházunkban számos különleges illatkombinációjú 100BON parfüm érhető el, többek között a Carvi & Jardin De Figuier, az Eau De The & Gingembre EDP, és a Maquis Exquis & Immortelle EDP.
A márka Cedre & Iris Soyeux EDP parfümjének különleges fás-virágos illatában a cédrus és az írisz szokatlan és meglepő kombinációjával találkozhatunk. A lenyűgöző, keleties összhatás érdekében a vetiver, a tonkabab, a neroli és a benzoéviasz is megjelenik, némi tömjénnel kiegészítve.

Az Ortigia Sandalo Eau De Parfum egy összetett, kifinomult, unisex illat, mely a szantálfa mellett olyan balzsamos, keleties, fás illatokat tartalmaz, mint a cédrus és a tikfa. Az elsősorban fás összhatást az enyhén megjelenő rózsa, vetiver, nárcisz és jázmin egészítik ki, teljes összhangot teremtve.
Az Ortigia Fico d’India Eau De Parfum egy árnyalt, egzotikus illatvilágú parfüm. Hosszan tartó, unisex illatát a fügekaktusz aromája határozza meg, amit a cédrus balzsamos illata és a füge édes, púderes esszenciája egészít ki.

Lakásillatosítás természetes cédrussal

Webáruházunkban természetes cédrussal készült illatgyertya, lakásillatosító spray és illat diffúzor kollekciók széles választéka érhető el. A Portus Cale Black Edition intenzív, férfias illata egy kifinomult parfüm, melyben a cédrus és a citrusfélék fűszeres keverékét fás és ámbrás jegyek, valamint a pézsma fenséges illata kíséri. A Black Edition termékcsaládon belül illatgyertya, lakásillatosító spray, illatzsák és illat diffúzor áll rendelkezésünkre. Hogy a férfias kényeztetésről a napi tisztálkodás és bőrápolás idejére se kelljen lemondani, a kollekcióban tusfürdő, kézkrém és parfüm is helyet kapott.

Keleties nyugalmat és harmóniát idéznek a japán Kitchibe összetett, kifinomult alkotásai. A hagyományosan kézzel készített japán washi papír nyújtott inspirációt a Washi illatgyertya és diffúzor aroma olaj megalkotásakor. Friss, tiszta aromájában a cédrus központi szerepet kap, ugyanis a washi papírt tradicionálisan cédruserdőkkel körülvett völgyekben, kis manufaktúrákban, kézzel állították elő.
A Kitchibe Ikebana diffúzor aroma olaj virágos kompozíciójában olyan meglepő elemek sorakoznak és alkotnak teljes összhangot a cédrussal, mint a málna, a galbánum, a grapefruit, az ibolya, az ózon, a pézsma, és a tsubaki-virág. Az Ikebana illat megalkotásához a tradicionális japán virágrendezés művészete, az ikebana adta az ihletet.

A természetes cédrus illat az aromaterápiában

Légzési zavarokra, felső légúti panaszokra és allergiára az egyik leghatékonyabb illóolaj. Köptető, nyákoldó és megfázás elleni hatása jó szolgálatot tesz légúti megbetegedések elleni készítményekben. Hangulatjavító, feszült idegállapot esetén párologtatásra is használhatjuk, aromalámpában alkalmazva felfrissít és megnyugtat. Illata alkalmas a rovarok távoltartására, természetes szúnyogriasztó szerek alapanyagaként is hatékony.

A természetes cédrus illat előkelő helyet foglal el az aromaterápiában. Jótékony hatású lehet különböző lelki eredetű problémák, depresszió és alacsony önértékelés esetén. Ellazító, nyugtató hatása miatt ajánlott düh, bosszúság, aggodalom, idegi kimerültség, feszültség esetén. Extrém levertség esetén is jó eredményeket érhetünk el vele. Gyulladáscsökkentő és köptető tulajdonságait párologtatással is remekül lehet hasznosítani. Hosszan tartó megbetegedések alatt vagy után is alkalmazhatjuk.

Növénytan és történelem

A fenyőfélék (Pinaceae) családjába tartozó cédrus (Cedrus) nemzetségbe rendszertanilag három fajt sorolnak. A himalájai cédrus (Cedrus deodara) a Himalájában él és impozáns méretűre, mintegy 50 méter magasra is megnő. Fontos építőanyag, e mellett a hinduk szent fája, erre utal tudományos elnevezése is. A deodar, vagy déódár – a szanszkrit déva-dáru kifejezésből – istenfát jelent.
A libanoni cédrus (Cedrus libani) és az atlaszcédrus (Cedrus atlantica) pedig a Mediterráneumban él. Ezek a fajok 15-40 méteresre nőnek. Több szerző az atlaszcédrust a libanoni alfajának tekinti, így több forrásban Cedrus libani ssp. atlantica-ként találkozhatunk vele. Ezen kívül több alfaja, változata is van, ilyen a Cipruson már csak nyomokban előforduló ciprusi (C. l. var. brevifolia) és a Törökországban megtalálható tauruszi (C. l. var. stenocoma) változat. A mediterrán régióban élő fajai egykor valószínűleg egybefüggő, kiterjedt erdőségeket alkottak, mára azonban – a török változat kivételével – már csak elszigetelten, kisebb állományokban maradtak fenn.

Rendkívül hosszú életű növény, akár 2-3000 évig is elélhet. Kemény, szúmentes fája már az ókorban is keresett alapanyag volt hajóépítéshez, bútorkészítéshez. Egyiptomban a múmiák koporsóit is ebből a fából készítették. Hosszú életüknek, jó minőségű fájuknak és figyelemreméltó megjelenésüknek köszönhetően a termőterületükön mindenütt részei az ottani mitológiának. A zsidó-keresztény hitvilágban megjelenő fák közül a libanoni cédrus az egyik legjelentősebb.

0
Kosár